Maggie Gyllenhaal a fesztiválkedvenc Az elveszett lányt követően is a női identitáskeresés témáját folytatja, viszont A menyasszony!-nyal már lecserélte a visszafogott, kisköltségvetésű függetlenfilmek világát a bombasztikusan harsány, zsánerekkel zsonglőrködő stúdiómozikéra.
A manapság egyre népszerűbb „befutott színészből lett rendezők” hullámába szállt be még 2021-ben a legtöbbeknek csak A sötét lovag Racheljeként és Jake Gyllenhaal nővéreként ismert
Maggie Gyllenhaal, aki leginkább független drámákban és különc kultfilmekben brillírozott a 2000-es években.
A színészettől való éles elszakadást és a rendezői szerep betöltését az Elena Ferrante regényét feldolgozó, Az elveszett lány című pszichológiai dráma jelentette, ami az aktuális év egyik legnagyobb függetlenfilmes durranása lett. A csendes, görög tengerparti vakációját töltő középkorú nő, Leda (Olivia Colman) önfelfedezésének története traumatikus múltjával való vad szembesüléssé változik, mely során meg kell békélnie múltbeli önmaga (Jessie Buckley) hibáival, amit Gyllenhaal ugyan nem feddhetetlen precizitással, de kifejezetten hatásosan festett le nagyjátékfilmes debütjében.
Innen számos irányba haladhat tovább egy rendezői karrierút, amiből Gyllenhaal a legmeglepőbbet választotta: elkészítette James Whale 1935-ös Frankenstein menyasszonyának egyfajta posztmodern, feminista átiratát és újraértelmezését. Mary Shelley Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című regényében ugyan felsejlik ötlet szinten a gondolat, hogy
a feltaláló sok hullából összevarrt, istentelen szörnyetege egy egyenrangú társ nélkül nem bírja elviselni magányos létezését,
de ez végül nem kerül mélyebb feltárásra, és Whale filmje is csak az utolsó 5 percben ad teret a menyasszony tündöklésének. Azonban a karakter Elsa Lanchester általi megszemélyesítése annyira ikonikussá vált, hogy már-már a Szörnnyel egyenértékű popkulturális figurává nőtte ki magát, aki az évtizedek során rengeteg médiumban és feldolgozásban kapott szerepet. Legutóbb például James Gunn Különc Kommandó című animációs DC-sorozatában tűnt fel mint szuperhumán bérgyilkos. Frankenstein incel szörnye évszázadok óta üldözi szíve választottját, hogy végre meghódíthassa, ő azonban nem kér a frigyből.
A menyasszony! viszont még ennél is sokkal vadabb értelmezést választ, aminek a kezdőpontján maga Mary Shelley (Jessie Buckley megformálásában) egyfajta túlvilági mesélőként köszönti a nézőt és avat be minket abba, hogy igazából
korának patriarchátusa és szexizmusa miatt nem tudta megírni a Frankenstein VALÓDI történetét,
ami nem másról, mint A menyasszonyról szólt volna. Így egyfajta kozmikus igazságtétel indíttatásából megbabonáz egy Ida nevű eszkortot (szintén Jessie Buckley) az 1930-as évek Chicagójának egyik gengszterpartiján, aki Shelley szellemétől megrészegülve kezd őrült vonaglásba és a bűnvezér ócsárlásába, aminek a végén balesetnek beállítva a maffia elteszi láb alól a nőt. Ezzel párhuzamosan Frankenstein szörnye (Christian Bale) – aki a teremtője után a Frank nevet választja magának –, felkeresi a szintén reanimációban utazó Dr. Euphroniust (Annette Bening), hogy teremtse meg számára a gyógyírt több mint száz éve tartó magánya ellen. Így az események ideális láncolataként pont Idát választják Frank arájának, aki feltámasztva nem Frankenstein engedelmes és szerető társává, hanem a „kib*sszott Menyasszonnyá” válik, aki a világra szabadítja női függetlenségének határtalan kicsapongását. Ebbe pedig a bujaságtól a végtelen szitkozódáson keresztül a gyilkosságig minden belefér, ami miatt a szörnyű párost nemcsak a rendőrség, de a maffia is üldözni kezdi.
Nehéz kérdés, hogy honnan érdemes elkezdeni boncolgatni ezt a stílszerűen számos elemből összefércelt művet, mert kicsit olyan, mintha maga a rendezőnő se tudta volna eldönteni, milyen formába is akarja önteni A menyasszony emancipációs törekvéseinek zavaros históriáját. Mary Shelley klasszikusából indulunk ki, ami első körben ugyan úgy tűnik, hogy egy ’30-as években játszódó gengszter noirként fog funkcionálni, de aztán
inkább a Bonnie és Clyde-ra és a Született gyilkosokra hajazó menekülő szerelmesek formuláját követi.
Azonban ebbe a felállásba is bele lett injektálva egy kis Sid és Nancy-féle punkrock-esztétika és kapcsolati tragikum, egy kevés Veszett a világ-féle lynchi szürrealitás. Találunk benne Bergman Personáját idéző túlvilági szekvenciákat és identitáskrízist, de ne felejtsük, hogy egy rape & revenge felépítésű bosszúfilm is rejtőzik a narratívában. Illetve a film többször kikacsint a kor Fred Astaire- és Ginger Rogers-musicaljeire, valamint a mozi eszképista erejére. Sőt, még Todd Phillips Joker-filmjei is előkerülnek a referenciák közt, hacsak a kitaszított, mázolt képű, musicalrajongó, szerelmes őrültekre és az akcióik közvéleményre gyakorolt, futótűzszerű mozgalomként terjedő társadalmi hatásaira gondolunk. Ráadásul még az operatőrt és a zeneszerzőt is sikerült átmenteni ezekből a produkciókból.
Az vitathatatlan, hogy A menyasszony!-t nem lehet gyávasággal vagy kommerszségre való hajlammal vádolni, ugyanis egyértelműen átüt a vásznon, hogy ez teljes mértékben Maggie Gyllenhaal egyedüli, fókuszcsoportokat és produceri befolyást elkerülő víziója, amivel nem akart senkinek megfelelni. Azonban az különbözteti meg ezt a filmet a Bűnösök vagy az Egyik csata a másik után kaliberű szerzői sikersztoriktól, hogy itt az írói és rendezői tapasztalatlanság, a profizmus valamint a jóízlés hiánya egyenlő arányban van jelen a nagyot mondani akarás vehemenciájával, illetve azzal, hogy
a film már a nulladik perctől a legkúlabb kultfilmként próbál tetszelegni.
A legnagyobb probléma, hogy A menyasszony! már akkor futni akar, amikor még szabályosan fel se tud állni a metanarratíva. A Frankenstein-dekonstrukció, illetve a krimi és szörnyfilm párosításának súlyától és a rengeteg műfaji elem katyvaszától a legjobb esetben is csak vánszorog a narratíva, amiben szerencsés az a néző, aki egyáltalán kiigazodik. Azonban ha lehántjuk a film tucatnyi zavaró rétegét, akkor sem valami rejtett kincset, csak egy borzasztóan didaktikus #MeToo-sztorit kapunk. A bántalmazó és kihasználó férfiközegben meggyilkolt nő szörnyként újjászületve zengi az unásig ismert feminista rigmusokat, miközben szerelemre lel az egyetlen hozzá hasonló teremtésben, aki megérti őt. Az se lenne probléma, ha a film csak ennyiről akarna szólni, de ezt is olyan szintű üres pózokban adja át, mint A menyasszony szája szélén esztétikusan elnyúló fekete hányásfolt, ami egyfajta jelképpé is válik, így ne legyünk meglepve, ha Halloweenkor még viszontlátjuk.
Hiába van megtámogatva a film kifogástalan produkciós háttérrel, ihletett látvánnyal, fényképezéssel és zenével, ha pont a központi kreatív elme nem képes összetartani az egész narratívát, amit a karakterek mellett az alakítások is megsínylenek. A friss Oscar-díjas Jessie Buckley ugyan a Hamnethez méltó intenzitással tombol A menyasszonyként, de
játéka a filmhez hasonlóan zavaros és követhetetlen.
Amit nem segít, hogy sokszor inkább emlékeztet egy részegen hablatyoló szinonimaszótárra, mint egy veszélyes vagy tragikus antihősre. Christian Bale Frankjét egy fokkal szórakoztatóbb nézni a karakter bolondos és ártatlan természete miatt, de a cselekmény felén túl vele se tud már igazán mit kezdeni a film. Mellékszerepekben még olyan klasszis színészek asszisztálnak, mint Annette Bening, Penélope Cruz, Peter Sarsgaard, Jake Gyllenhaal, John Magaro vagy Zlatko Burić. De sajnos mind elnagyolt karikatúrák maradnak, akik csak abban térnek el egymástól, hogy erős, független nők, megvetendő férfimocskok vagy a rendezőnő családtagjai.
A rengeteg hibát és következetlenséget félretéve azonban attól válik teljesen szükségtelenné és irrelevánssá A menyasszony!, hogy lassan három éve létezik ennek a koncepciónak a sikeradaptációja Jórgosz Lánthimosz Szegény párákja képében. De Guillermo del Toro netflixes Frankensteinje is annyival több dimenziót és méltóságot adott a szörnynek és a különc életérzésnek, hogy még kínosabbá válik Gyllenhaal tinilányos, edgy fanfictionje.
Nem kizárt, hogy idővel megtalálhatja a közönségét ez a bizarr Bonnie és Clyde-parafrázis,
az viszont biztos, hogy Maggie Gyllenhaalnak a jövőben égető szüksége lesz egy kompetens társíróra.
A menyasszony! (The Bride!), 2026. Írta és rendezte: Maggie Gyllenhaal. Szereplők: Jessie Buckley, Christian Bale, Annette Bening, Penélope Cruz, Peter Sarsgaard, Jake Gyllenhaal, John Magaro, Zlatko Burić. Forgalmazza: InterCom.
A menyasszony! a Magyar Filmadatbázison.
